Kyiv Plunges into 16th-Century Conditions: A Dispatch from a City Without Power and Heat

„Általában hét fokra tudjuk felfűteni a lakást, néha nyolcra. Az eddigi legjobb eredményünk 8,8 fok volt, a legalacsonyabb négy.”

A Kijevben a Dnyeper bal partja mellett kialakított mesterséges szigetet, Ruszanyivkát a hatvanas években építették be. Jellegzetes, 16 emeletes épületeinek egyikében lakik Viktória és férje, Konstantin. A fővárosban élők tömegéhez hasonlóan több mint két hete, január 9. óta nincs fűtés a lakásukban, az elmúlt két napban áram sem volt már. Víz legtöbbször van, de jéghideg. A sötét lakásban Viktória a telefonjával világítva vezetett körbe minket: az ajtón félig nedves nadrág lógott, ilyen körülmények között egy-másfél hét, amíg megszáradnak a ruhák – mondta.

A hálószobában az ágy mellett állva rámutatott egy téglákból készült építményre: esténként egy kempinggázpalackkal gyújtanak be alá, ezzel fűtik be a szobát, a konyhában a gáztűzhelyet használják fűtésre. Ha minden jól megy, másfél fokot tudnak fűteni ilyenkor a két helyiségen, ha többet vannak otthon, és van idejük fűteni, akár két fokkal is feljebb megy a hőmérséklet. Közben odavezetett az ablakhoz: itt annyira hideg van, hogy a lecsapódó pára szép lassan jéggé szilárdult, odatapasztva a függöny alját az ablakpárkányra.

Azt mondta, reggeltől estig igyekeznek aktívak lenni, sok időt visz el a lakás felfűtése, lejárnak a ház mellett lévő krízissátorba telefont tölteni és melegedni, közben igyekeznek segíteni a házban élő idősebb szomszédoknak. A munkahelyére nem tud bejárni: ha ingázna, nem lenne ideje melegen tartani a lakást. „Nagyon aggódom a radiátor miatt: ha véletlenül belefagy a víz, elrepedhet a cső, szóval nagyon fontos, hogy ne hűljön ki teljesen a lakás. Nem mehetünk el, úgyhogy úgy érzem magam, mintha börtönben lennék, fogoly a saját lakásomban. De nem vagyunk reménytelenek. Erősek vagyunk, meg tudjuk szervezni magunkat annyira, hogy kezelni tudjuk a helyzetet. Csináljunk, amit tudunk, a legjobb tudásunk szerint.”

Kijev az egész Ukrajnára kiterjesztett orosz–ukrán háború első éve óta a legnehezebb telét éli, a sorozatos orosz támadások eddig nem látott humanitárius krízisbe taszították a főváros nagy részét. A 2022 februárja óta eltelt három tél az elmúlt százötven év legmelegebbje volt Ukrajnában, az idei azonban teljesen más arcát mutatja. Kijevben december vége óta van fagypont alatt a hőmérséklet, január közepén már -10 fok fölé sem ment, amit Oroszország több nagyszabású támadással használt ki. Januárban Moszkva négy alkalommal is olyan mértékű csapást mért a főváros energia-infrastruktúrájára, hogy ma már nem az a meglepő, ha valakinél nincs áram, fűtés vagy víz, hanem az, ha van. A kegyetlen mínuszokban kifejezetten szerencsésnek számít, akinél „csak” az áram ment el napokkal vagy hetekkel ezelőtt.

A legutóbbi ilyen orosz csapás szombat reggel történt. Az országos nagyfeszültségű hálózatot üzemeltető Ukrenergo közlése szerint Ukrajna területének 80 százalékán vészhelyzeti áramkimaradásokkal kellett tervezni szombaton, azokban az ablakokban, ahol látszik némi fény, vagy átmenetileg visszajött az áram, vagy akkumulátoros megoldással világítanak. Vitalij Klicsko kijevi polgármester arról írt a Telegramon, hogy a főváros 12 ezer lakóépületének fele fűtés nélkül maradt, pedig pénteken már pont sikerült kétezer alá vinni a fűtés nélküli épületek számát. A Roshen csokoládégyárát is érintő legutóbbi támadásról itt írtunk.

Az elmúlt heteket nézve Kijevben szinte nincs olyan környék, ami ne lenne érintett. Január 21-én és 22-én több városnegyedet is bejártunk, és a helyiek beszámolóiban vissza-visszatérő motívum volt, hogy kerülik a panaszkodást. Akinél csak az áram ment el, szerencsésnek érzi magát, amiért még van fűtése, akinél nincs fűtés sem, de jó a szigetelése, azt hangsúlyozza, hogy milyen jó helyzetben van azokhoz képest, akiknek teljesen kihűlt a lakásuk. A 4–8 fokos lakással Viktóriáék helyzete az egyik legnehezebb a környéken, de vannak, akiknek még náluk is keservesebben teltek az elmúlt napok. A Viktóriáékkal szomszédos épületbe kedden drón csapódott, a támadásban tucatnyi lakás ablakai törtek be, az itt lakók most deszkákkal, takarókkal és izolációs fóliával próbálják megakadályozni, hogy teljesen kihűljön a lakásuk a mínusz 9-10 fokban.

„Visszatértünk a 16. századba – mondta egy férfi a ház aljában. – Csak épp nem mi tehetünk róla.”

„Nem nagyon hűl ki a lakásunk, mert néhány éve kicseréltettük az ablakainkat. Ez a mi nagy szerencsénk” – mondta egy idősödő férfi a Viktóriáék melletti ház aljában, miközben a ház portása, Helena egy szál gyertya mellett ülve figyelt minket. A vegyészként dolgozó Vitalij épületében több lakás ablakai is kitörtek a keddi dróntámadásban, szerinte az, hogy ők megúszták, szintén az új nyílászáróknak köszönhető. „1969-ben húzták fel ezt az épületet, sokaknak még ma is ugyanazok a szovjet típusú ablakai vannak, mint amit akkor betettek, mert nincs pénzük újra. Ezekben a lakásokban most nagyon hideg van” – mondta.

Az ő épületében tíz napja nincs áram, legfeljebb naponta néhány órára, ilyenkor elektromos radiátorral fűtenek, nagyjából 16-17 fokon tudják tartani a lakást. „Nincs recept ennek a helyzetnek a kezelésére. Bejárok az intézetbe dolgozni, megpróbálok haladni a kutatásaimmal. Odabent van áram, fűtés és víz, de ez ma ritkaságszámba megy Kijevben.”

A 45 éves Katerina korábban Luhanszkban élt, az orosz megszállás elől menekülve költözött Kijevbe 2014-ben. Ruszanyivkai lakásában január 9. óta akadozik a fűtés és az áramellátás, három napja egyik sincs, úgyhogy átmenetileg rokonoknál alszik.

„Amikor egyedül vagy otthon a hidegben, fény és fűtés nélkül, minden ijesztővé válik, előfordulhat, hogy szorongsz vagy pánikolsz – mondta. – De aztán kimegyek, és látom az időseket, ahogy kapaszkodnak fel a lépcsőn a sötétben, mert az áramkimaradás miatt nem működik a lift, és látom a szülőket, ahogy próbálnak gondoskodni a kisgyerekeikről. Ez erőt ad. Látni azt, hogy mások hogyan küzdenek meg a helyzettel segít abban, hogy én is megküzdjek vele, és emlékeztet arra, hogy nem én vagyok a legnehezebb helyzetben. Még mindig azt gondolom, hogy Kijev a legjobb hely a földön – főleg akkor, amikor nincs áram, fűtés és internet.”

Vadim szintén ebben az utcában lakik, itt is gyalog mentünk fel a 16 szintes épület hetedik emeletére. Ő is a szerencsésebbek közé sorolja magát, feleségét és ötéves lányát: az épület szigetelését néhány éve teljesen felújították egy kormányzati programban, így az ő lakásuk sem hűl ki, általában 18-20 fok van, aznap, amikor ott jártunk, 15 volt.

A szülei a szemben lévő épületben laknak – mesélte a konyhában. Ott öt napig nem volt áram, most épp van; Vadiméknál pont fordítva, eddig volt áram, két napja ment el, naponta egy-két órára jön vissza. „Olyanok most a környék épületei, mint a sakktábla mezői – mondta az ablakon kinézve. – Vagy van fény, vagy nincs.”

Az oroszok ránk akarnak ijeszteni, demoralizálni akarnak minket – mondta. Közben felesége, Irina teát főzött nekünk. „De az oroszok nem értenek minket, nem könnyű megijeszteni bennünket. Az ukrán nép bátor, nem érdekli őket, mit csinál Oroszország. Sokáig kitartunk, a legnehezebb helyzetben is. Szorító a mostani helyzet, de megvédjük a hazánkat. Nem tehetünk mást.” Vadim menedzser egy kijevi cégnél, azt mondta, 2022-ben részt vett a Kijev környéki emberek evakuálásában, az oroszok által elkövetett mészárlás egyik helyszínéről, Bucsából több tucat embert mentett ki az autójával.

Pont kezdett iható hőmérsékletűvé válni a tea, amikor váratlanul visszajött az áram, hirtelen az egész lakás fényben úszott. Átmentünk a nappaliba, hogy működés közben is megmutassa ívelt gamermonitorját – láthatóan büszke rá –, majd valamit beütött a YouTube-on, és megkettőzte a képernyőjét. A nappali tévéjén kandallótűz jelent meg, az addig az ágyon ugráló kislánya lemászott, és a tévé elé térdelve nézte a lángokat.

Az elmúlt négy évben vélhetően minden kijevi megtapasztalta, hol vannak a legközelebbi óvóhelyek a lakásához képest, ma már a legtöbben azt is tudják, hova mehetnek melegedni, telefont tölteni, forró teát inni a kihűlt, áram nélküli lakásukból. A „legyőzhetetlenség pontjainak” („points of invincibility”) nevezett krízispontok sokszor iskolák, óvodák, önkormányzati épületek termei, de – főleg a lakótelepek környékén – az aggregátorok segítségével felfűtött katasztrófavédelmi sátrak is megjelentek.

A sátrak hangulata és felszereltsége teljesen eltérő, néhány dolog azonban közös bennük: a meleg, az elosztók, a gyereksarkok és az, hogy amint belépünk, egyből teát nyomnak a kezünkbe. Az ukrán költőről, Tarasz Sevcsenkóról elnevezett belvárosi parkban egy kazah jurtát idéző sátrat rendeztek be krízispontnak: a tea mellett baursakkal (kazah fánkkal) kínáltak minket, közben egy férfi a sátor előtt tüzet rakott, hogy olajat melegítsen az újabb adaghoz. A jurta egyik felében nyugdíjas korú helyiek töltötték a telefonjukat, a háttérben szólt a tévé, az egyik széken vagy tizenöt, nagyrészt Kazahsztánról szóló könyv hevert, a másik oldalon kisebb kiállítást állítottak fel a kazah népviseletről és népi motívumokról.

Szásával, egy fiatal újságíróval az egyik ruszanyivkai sátorban találkoztunk, ahol a laptopja előtt ült kabátban. „Két napja leülni sem lehetett, annyira tele volt a sátor, az összes töltő foglalt volt, valószínűleg a legutóbbi dróntámadás miatt” – mondta. Az ő lakásában most 5 fok van, részben emiatt, részben az internet miatt jár le a krízispontra. Ha légiriadó van, a sátorból kiterelik az embereket, de ezeket a periódusokat leszámítva innen dolgozik mostanában.

A lány Zaporizzsjából származik, szülei még mindig ott élnek, nagyszülei mindössze tíz kilométerre vannak a fronttól. „Ha mindez nyáron történne, könnyebb lenne. Nagyon hideg van, és ez a mentális egészségünkre is hatással van: az emberek feszültebbek, könnyebben dühbe gurulnak, még itt, a sátorban is.” A járókelők közül szinte mindenkinél volt egy vagy több tízliteres vizespalack, az utca túloldalán lévő vízosztóhelyhez igyekeztek velük.

Margarita egyetemista, filológiát, angolt és olaszt tanul Kijevben. Néhány napja végzett az utolsó vizsgájával – online tette le, mert az egyetemen sincs fűtés –, ottjártunkkor volt először, hogy lejött Bereznyiak városnegyed egyik krízissátrába olvasgatni. „16 fok környékén van a lakásunk. Mindent megteszünk, hogy olyan melegen tartsuk, amennyire csak tudjuk: meleg vizes palackokat ölelve alszunk, palackkal ruhát melegítünk a macskánknak, sütünk a sütőben, a tűzhelyen. Néhány éve még probléma volt, hogy gázzal működik a konyhánk, most viszont nagyon jól jön.”

Náluk január tizedike óta nincs fűtés, az áram ott is két napja ment el végleg. Azt mondta, igyekezett közben keményen tanulni, 100-ból 93 pontja lett összesen a vizsgáin. Most két hét szünet jön, bár nehéz pihenésnek nevezni ilyen körülmények között – mondta. „De legalább van nekünk ez a hely – mutatott körbe a sátorban. – Ha kint hideg van, senki nincs az utcán, de itt már kialakult egy közösség. Néhány perce az egyik hetven körüli nőnek segítettem beltéri párásítót rendelni online, mert még sosem csinált ilyet, nem tudta, hogyan kell.”

2022-ben, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, éppen csak elkezdte a középiskolát, ma elsőéves egyetemista. „Ezek lennének a legjobb éveim, a tinikor és az egyetem – mondta. – De próbálok élni, és elfogadni mindent, ami történik.” A lány az anyjával él, az apja katona. „Egy hete apám meglátogatott minket, és sokkolta, amit itt látott: hogy náluk, ahol most szolgál, van áram, de itt, Ukrajna fővárosában nincs. Jobban aggódik értünk, mint saját maga miatt: ő ott van, ahol bármikor bármi megtörténhet, nálunk meg csak annyi van, hogy nincs víz és fény. Mégis értünk aggódik jobban.”

Az első években halászhálóból és otthoni pólókból álcahálót készített a fronton lévő apja autójára, nemrég egy téli verziót is készített, ezúttal fehér pólókból a hó miatt. Mellette minden hónapban pénzt küld az ukrán hadseregnek.

„Szeretnék többet tenni. Apukám mindig azt mondja, hogy már így is annyit teszek, amennyit tudok, tanulok háborús időkben, és a legtöbb, amit tehetünk, az, hogy támogatjuk a sereget és egymást. De szégyellem magam, hogy nem tudok többet tenni. Az apám háborúban van. Szeretnék segíteni Ukrajnának abban, hogy nyerjen. Nagyon sok az olyan barátom, aki külföldre akar menni tanulni, például atomfizikát, hogy aztán hazahozhassa az ottani tudást és innovációt Ukrajnába. Én is gondolkoztam a külföldi tanuláson, de végül maradtam. Itt akarok lenni, akkor is, ha a dolgok Ukrajna szempontjából szomorú véget érnek. Itt akarok lenni Ukrajnában, a legvégéig.”

A mostani, Kijev elleni energiaostromot nem egyetlen támadás alapozta meg, hanem egy hónapok óta előkészített, rendszerszintű csapássorozat. Oroszország 2022 óta támadja rendszeresen az ukrajnai energetikai infrastruktúrát, a mostani eszkaláció közvetlen előzménye egy október 3-i, nagyszabású támadás volt. Akkor 35 rakétával és 60 drónnal támadták az ukrán gázhálózatot a Harkivi és a Poltavai területen, amivel az ukrán gáztermelés 60 százalékát elpusztították még a tél beállta előtt. Ez az áramellátás szempontjából is jelentős csapás volt, mert a villamos energia jelentős részét Ukrajnában gázerőművek termelik. Később területről területre haladva támadták a villamos alállomásokat és transzformátorokat, tovább rongálva az infrastruktúrát a mostani tél előtt.

Kijevben január 9-én egy intenzív drón- és rakétatámadás után hatezer épület maradt fűtés nélkül. A támadás után Klicsko arra kérte a lakosságot, hogy aki teheti, hagyja el Kijevet, hogy tehermentesíteni tudják az ellátórendszert.

Január 13-án, az idei tél egyik leghidegebb éjszakáján újabb intenzív orosz támadás alá került a polgári infrastruktúra energiaellátása. Ekkor a meteorológiai szolgálat már -20 fok körüli éjszakai hőmérsékletre figyelmeztetett a következő napokra Kijevben. A csapásban a főváros 70 százaléka áram nélkül maradt, olyan súlyos áramhiány alakult ki, hogy másnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban.

Január 20-ra virradóra Oroszország belefogott a harmadik nagy hullámba, ezúttal 18 ballisztikus rakétával, 15 robotrepülőgéppel és 339 drónnal támadt, főleg a kijevi infrastruktúrát. A következő támadás január 24-én, szombat hajnalban történt, ezután figyelmeztetett arra az országos nagyfeszültségű hálózatot üzemeltető Ukrenergo, hogy az ország területének 80 százalékán áramkimaradásokra kell számítani.

Az évek óta nem látott hideg nemcsak a civilek életét nehezíti meg, a fagypont alatti hőmérséklet, a jég és a folyamatos támadások az infrastruktúra helyreállítását is jelentősen akadályozzák. Energiaügyi szakértők szerint az elmúlt telekhez képest a mostani helyzet a legrosszabb. A civilek kifárasztása mellett a támadásokkal Oroszország célja az, hogy az ipari régiókat (Dnyiprót, Zaporizzsját) elszigetelje a fő energiatermelő központoktól.